Neves szülöttek

Ybl-díjas építész, tanár, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem professzora.

(Kadarkút, 1948. április 22. – 2020. március 26.)

Az Ybl Miklós Főiskolán tanult, ahol a tervezést id. Beszédes Kornél tanította; 1975-ben szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, majd a LAKÓTERV építésze volt, ahol Jurcsik Károly mellett dolgozott, őt tekintette mesterének is.

1979-től az Általános Épülettervező Vállalat tervezője lett, ahol 1979-1980-ban – Cságoly Ferenccel együtt – terveztek a kecskeméti Május 1. tér beépítésének befejezéseként irodaházat és lakóépületet üzletekkel, melyből néhány évvel később a 104 lakásos lakóház meg is valósult. 1982-1983-ban tervei szerint valósult meg a badacsonytomaji oktatási és üdülési központ. Ezen épületért 1984-ben Ybl Miklós-díjban is részesült. 1980-82 között elvégezte a MÉSZ Mesteriskoláját.

1984-1990-ig – szívbetegségéből felgyógyulva - magántervezőként tevékenykedett, majd 1990-1993-ig CD-Design Kft, utána, pedig 1993-1995 között a BUVÁTI munkatársa volt. Ez időszak legjelentősebb alkotása az 1992-ben megvalósult iroda- és lakóház együttes Budapest, VII. Asbóth utca 12 – Károly krt. 9-11. közötti telken.

1995-2006 között vezető tervezője, a Turányi és Simon Építész Iroda Kft.-nek, 2003-tól a T2a Építész Iroda Kft.-nek. Megvalósult és építészetileg kiemelt műveinek többsége erre az időszakra esik. Többek között: budai villáinak sora a II. és XII. kerületben, a Herendi Porcelánmúzeum, a Zsámbéki Ostyaüzem, a Vass gyűjtemény Veszprémben, stb. Épületeinek többségét – ebben az időben már – fiával, Turányi Bencével együtt tervezte. A kisebb munkák mellett, tervezőtársakkal együtt nevéhez fűződik a Budapest XII. Csörsz utca 14-16. sz. alatt nemrég átadott Sportközpont, és a 2009 decemberében elkészült Simplon Udvar lakóépület a XI. kerület Bercsényi utcában.

1987-1989-ig a Magyar Építőművészet című folyóirat főszerkesztője volt. Kurátorként részt vett a Nemzeti Kulturális Alap munkájában.

Tervezési munkái mellett, oktatói tevékenységet is folytatott, illetve folytat. 1975-1985. között Korrektor, BME Építész Kar Középülettervezési Tanszéken, 1984- 2002 között mester a MÉSZ - majd ÉME - Mesteriskoláján, 1989-ben adjunktus, Iparművészeti Egyetemen, 2002-2004 Docens, tanszékvezető, Moholy - Nagy Művészeti Egyetem Építész Tanszékén, ahol 2006-tól Egyetemi professzor. 2009-től a MOME Doktori Iskola Építőművész DLA-képzésének vezetője és a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának tanára.

Kitüntetései:

• Ybl Miklós-díj – 1984
• Pro Architectura díj – 1997
• A Magyar Művészetért díj – 2006
• Budapest Építészeti Nívódíja a Kopaszi gát revitalizációjáért NÍVÓDÍJA – (2008)
• Prima díj 2011

Bokor JózsefTanár, pedagógus, tanügyi és filozófiai író

(Kadarkút, 1843. június 19. - Budapest, 1917. július 11.)

Apja, Bokor Sándor Kadarkúton református néptanító volt. Általános iskolai tanulmányait Kadarkúton, középiskolai tanulmányait a csurgói református gimnáziumban folytatta, 7. osztályát a pápai református gimnáziumban végezte el. 1863–1865 között Pesten teológiát tanult, 1866-ban elvégezte a pesti Református Teológiai Akadémiát. 1866–1868 között nevelő, majd 1868-tól a sárospataki Református Teológiai Akadémia bibliai tanszékére hívták meg akadémiai docensnek, ahol 1869-ben rendes tanárnak választották. 1877–1885 között a bölcséleti tanszéken rendes tanár, közben 1884-ben a Budapesti Tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzet. 1885 júniusában a sárospataki református főiskolánál betöltött tanári állásáról lemondott, majd Budapestre költözött, és a tudományegyetemen habilitáltatta magát magántanárnak, ahol pedagógiai tárgyakat adott elő. 1885-1896 között a budapesti II. kerületi Felső Keresekedelmi Iskola tanára. 1887-től a budapesti tudományegyetem neveléstörténeti magántanára, 1912-től címzetes nyugalmazott tanár. 1896-tól az Országos Közoktatási Tanács előadó tanácsosa, 1900-tól a budapesti Országos Tanárvizsgáló Bizottság tagja. 1901-ben megalapította a Magyar Filozófiai Társaságot, amelynek alelnökévé választották.

Irodalmi munkássága főleg bölcsészeti és tanügyi kérdésekre irányult. 1881–1882-ben a „Sárospataki Lapok”, 1884–1886 között Buday Józseffel, majd 1891-ig egyedül a „Magyar Philosophiai Szemle” szerkesztője. Húsz éven keresztül, 1888–1908 között szerkesztője az „Egyetértés” vasárnaponként megjelenő tanügyi rovatának. Szerkesztője a Pallas Nagylexikonnak és Révay Nagy Lexikonának. Cikkei jelentek meg a „Budapesti Hírlap” (1871–1873), a „Reform” (1871–1873), a „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap” (1871–1884), a „Révész Figyelmezője” (1872–1876), a „Figyelő” (1875), a „Pesti Napló” (1878, 1886), a „Fővárosi Lapok” (1878, 1886), a „Debreczeni Protestáns Hetilap” (1882, 1884), az „Egyetértés” (1886) újságokban, és a „Debreceni tanáregylet Évkönyve” 1880-ban megjelent kiadásában.

Megjelent könyvei: Vallás és tudomány. (Sárospatak, 1871.), A középiskola eszménye. (Budapest, 1874.), Egy középiskola. (Sárospatak, 1882., 2. kiadása Budapest, 1889.), A szabadság némely korlátairól. (Sárospatak, 1884.), A társadalom befolyása az államra. (Budapest, 1886.), Hit és tudomány (Budapest, 1902.), Emberszeretet. (Budapest, 1902.), A kálvinizmus erőssége. (Budapest, 1910.)

Református lelkész, teológiai író

(Kocs, 1817. - Kadarkút, 1886. május 24.)

Szegény földműves szülők gyermeke. A gimnázium három alsó osztályát Komáromban végezte, majd tanulmányait Pápán folytatta. Tanulmányai befejeztével a Pápai Református Főgimnázium VI. osztályának tanítója, majd a Komárom megyei Császáron rektor. KésőbbCsurgón a református gimná-ziumban tanár és segédlelkész hat éven keresztül; majd 1854–1863 között Kastélyosdombón lelkész; a belsősomogyi református egyházmegye aljegyzője, később főjegyzője és körzeti felügyelője. 1863–1865 között Hobolon, majd 1865-től haláláig, 1886-ig Kadarkúton teljesít lelkészi szolgálatot. 1864-től 1867-ig a belsősomogyi református egyházmegye esperese.

Költeményei jelentek meg 1839–1840-ben a „Honművész”) 1840-ben a ”Koszorú” és 1845-ben a pápai ”Tavasz” nevü hírlapokban. Az ”Örömdalok” című költeményét Nagy Mihály szuperintendensi beiktatásakor, 1845-ben Pápán adták ki.

Egyházi beszédee a 1857-ben a ”Papi Dolgozatok” folyóiratban, „Nyelvünk körül” című cikke 1854-ben a Pesti Naplóban jelent meg.

Teológus korában a ”Jelen korunk micsoda kellékeket igényel egy prot. lelkészben és mi módon lehet azoknak megfelelni?” címü dolgozata díjat kapott a Deáky-alapítványtól.

A ”Templomi imák advent köznapjaiban” című könyvének első kiadása 1857-ben Kecskeméten, második kiadása 1883-ban Budapesten jelent meg.

SzobrászA 44-es gyalogezred emlékműve Kaposváron (Jálics Ernő alkotása) (Fotó: Lakics Judit)

(Kadarkút, 1895. március 13.–Budapest, 1964. augusztus 11.)

1920-28: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Radnai Béla, Sidló Ferenc.
1925: Nemes Marcell alapítványi jutalomdíj;
1927: Ernst Lajos szobrászati díj; 1928-30 között a római Collegium Hungaricum ösztöndíjasa.

1927-től KÉVE tag, a Balatoni Művésztelep egyik alapító tagja. Pécsett elvégezte a tanítóképzőt, a világháború után a művészi pályát választotta. 1925 óta kiállító művész, 1927-28-ban a főiskolán Sidló Ferenc tanársegédje volt.

Elsősorban egyházművészként tartják számon. Kezdeti neogótizáló stílusa a római évek hatására átalakult, főként paraszti témájú (Köpülő asszony) szobraiban és aktjaiban (Tékozló fiú) egy plasztikusabb, naturálisabb, forma- és vonaljátékra építő egyéni stílussá, a Római Iskola klasszicizmusát népi realizmussal gazdagítva, amely későbbi szobrászatát is jellemezte. Szobrászatát mély vallásosság hatja át, a Római Iskola célkitűzéseinek következetes képviselője. Élete végéig a magyar egyházi szobrászat megújítására, a vallási témák hittel teli, újszerű, modern megfogalmazására törekedett.

Műveinek neoklasszicizmusa, monumentalitása találkozott a mindenkori hivatalos művészet formai elvárásaival, de a pátosztalansággal párosuló új tartalmi törekvések miatt még szakrális művekre is kevés megbízást kapott. 1945 után készült egyházi alkotásai kiemelkednek a kor átlagából (pl. a svájci parasztszent, Fluei Szent Miklós nagy kifejező erejű szobra). Az 50-es években több köztéri szobra (Vincellér) került felállításra. Örök művészi elégedetlensége következtében szobrait rendszeresen megsemmisítette, így csak kevés mű őrzi művészetét. Szobrászi kvalitásait elsősorban a megrendelés nélkül készült kisplasztikái jelzik.

id. Kapoli AntalKossuth-díjas népművész

(Gyalán, 1867.nov. 4. - Somogyhárságy, 1957. ápr. 12.)

Idősebb Kapoli Antal 1867-ben született Gyalán. Anyja, Bognár Mária juhászcsaládból származott. Apja Kapoli Imre juhász, elhunyt, mikor Antal 8 éves volt. 12 éves korától kisbujtár, kospásztor, majd anyabirkás Gyalán. 63 éves koráig űzte ezt a mesterséget, többek között Homokszentgyörgyön, Lapiscser-pusztán, és Kopaszhegyen. A pásztorságot szerette, kötelességének érezte. Gyerekkorában nem osztozhatott a faluban élő gyerekek játékaiban, talán épp ezért kezdett el faragni. Tanítómestere nem volt, a faragás tudományát autodidakta módon sajátította el.

19 éves korában meghalt édesanyja, így teljes árvaságra jutott. 22 éves korában megnősült. Ebből a házasságából három gyermeke született, de sajnos fiatalon megözvegyült. Második feleségétől két gyermeke született, így összesen már hét embert kellett eltartania. Ekkor kezdett el hivatásszerűen faragni a pásztorkodás mellett. Anyagi helyzetük lassan jobbra fordult, a megélhetésen kívül lassan félre is tudtak tenni, de az első világháború mindenüket elvitte. 1926-ban második felségét is elveszítette, kisebbik lányával, és vejével maradt. 1930-ban, 51 év után felhagyott a juhászkodással. Ekkor teljesült ugyanis régi vágya: a megtakarított pénzükből négy hold földet tudtak vásárolni. Ettől kezdve már csak a faragásnak élt.

Kapoli két kitüntetést is kapott: 1954-ben a "Népművészet mestere" címet, 1956-ban pedig Kossuth-díjas népművész lett. 1957-ben, 90 éves korában halt meg.

Művészetének kezdete az 1880-as évek elejére tehető. Díszítő jegyei - bár egyediek - teljesen beleillenek a dunántúli motívumkincsbe és ezen belül is a somogyi motívumvilágba. A faragás művészetét nem tanulta, azt magában alakította ki. Sokszor változtatta lakóhelyét, vándorlásai során egész Somogyban látta a kortársak és az elődök által készített faragásokat. Fatárgyain a domború faragást és a karcolást alkalmazta színezéssel. Legrégebbi ismert faragásai egy bot és egy fiókos borotválkozó tükör. Mindkettő szignált és 1893-ban készült. Ekkor megközelítőleg már 10 éves gyakorlata volt.

Kapoli leggyakrabban alkalmazott motívumkincsei: emberek, állatok, növények és a régi címer. A Néprajzi Múzeum több faragását is őrzi. Leggyakoribb emberfigurái: juhász kampóval és tarisznyával, betyár gatyában puskával, vadász szűk nadrágban puskával, nő virággal és/vagy kosárral. Az állatok közül leginkább a vadon élőket szerette ábrázolni. Érdekes, hogy juhász létére ritkán karcolt vagy faragott kost és birkát. Növényi díszítőelemei a virágok, levélindák, tölgyfák, makkok.

Leggyakrabban botokat, gyufatartókat, só és paprikatartótokot, furulyákat, kürtöket, dobozokat és bútorokat faragott.

1938-ban született Miskolcon. Már gyermekkorában legkedveltebb elfoglaltsága volt a rajzolás, festés. Az Egri Pedagógiai Főiskola Rajz Szakán került először irányítás alá. Mestere Jakuba János festőművész volt. 1960-1968 között a kadarkúti általános iskola rajztanára volt. A budapesti Fáklya Klubban több kiállításon vett részt. 1968-ban Somogy megyébe települt. Ezt követően több önálló kiállítása volt, így Kadarkúton, Kaposváron, Nagyberkiben, Mosdóson, Sávolyban, Komlón, Taszáron, Ózdon, Miskolcon, Sárospatakon, Kőröshegyen, Budapesten, Sásdon, stb. Több éve tagja a Művészbarátok Egyesületének és a Hungart Vizuális Művészek társaságának.

Sokféle technikát alkalmaz. Szereti a fény-árnyék kontrasztokat, a meleg pasztell színeket. Híve a Cezanne-i kulminációs elméletnek, mely szerint minden festménynek van egy középpontja, és az összes többi képelem ennek van alárendelve.

Minden vágya, hogy alkotásaival másoknak átadja gondolatait, érzéseit, és hogy képességeit - mint a Teremtő ajándékát - kamatoztassa mások örömére.

Mozsonyi SándorGyógyszerész, orvos, egyetemi tanár, a gyógyszerészeti tudományok kandidátusa.

(Kadarkút, 1889. március 15. - Budapest, 1976. szeptember 8.)

Apja Mozsonyi Sándor református lelkész 1888-1929 között Kadarkúton szolgált. Elemi iskolai tanulmányait Kadarkúton végezte, majd a Szepességben és Fiumében nyelveket tanult. Gimnáziumi tanulmányait Bonyhádon, majd Csurgón folytatta. Ezt követően a kaposvári Arany Kereszt gyógyszertárban dolgozott gyakornokként Kellauer Gábornál.

1911-ben gyógyszerészi oklevelet szerzett a budapesti egyetemen, 1912-ben gyógyszerészdoktor lett. 1912–1918 között az Egyetemi Gyógyszertárban, 1918–1919-ben Pozsonyban a Közegézségtani Intézetben tanársegéd volt. 1919-ben a pozsonyi egyetemen orvosi oklevelet szerzett, majd Budapesten tisztiorvosi képesítést. 1933-ban egyetemi magántanárrá habilitálták. Rövid ideig az Egyetemi Gyógyszertár, majd a Rico Kötszerművek műszaki igazgatója. 1920–1934 között miniszteri osztálytanácsos a Népjóléti Minisztériumban, majd a Belügyminisztériumban. Ebben a minőségében képviselte a magyar kormányt 1931-ben Genfben a Népszövetség nemzetközi kábítószer-konferenciáján. 1933-ban magántanárrá habilitálták. 1934-től az Egyetemi Gyógyszertár, 1940-től a belőle alakult budapesti Egyetemi Gyógyszerészeti Intézet igazgatója 1962-ig, nyugdíjazásáig.

1931-től az orvoskaron a gyógyszerészeket oktatta, 1940-től a gyógyszertan ny. rendes egyetemi tanára. 1951-től dékánhelyettes, 1955-től az Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának dékánja. Az általa kezdeményezett Karközi Állandó Bizottság elnöke, a Magyar Gyógyszerészeti Társaság alapító elnöke, az Országos Közegészségügyi Társaság alapító tagja, illetve elnöke volt. Javaslatára vezették be a négy éves gyógyszerészképzést az egyetemen. Főleg a gyógyszerészképzés fejlesztésében szerzett kiemelkedő érdemeket. Az elsők között vizsgálta a kábítószerek toxikológiai hatását. Létrehozta az Ernyey József Gyógyszerésztörténeti Múzeumot.

Tagja volt az V. és VI. Magyar Gyógyszerkönyv szerkesztő bizottságának. Mintegy száz szakközleménye jelent meg. Könyvei: A taxus boccata „Toxinjáról” (Budapest, 1912.) A gógyszerészképzés reformja (Budapest, 1939.) Szerumos és baktériumos készítmények a gyógyszertárban (Budapest, 1972.) Gyógyszerkönyvi vaskészítmények (Pápa, 1937.) A kábítószerekről (Pápa, 1939.) Gyógyszertár és gyógyszerész (Budapest, 1943.)

Belsőépítész

(Kadarkút, 1931. május 25. - Budapest, 1998. június 26.)

Elemi iskolai tanulmányait Kadarkúton végezte el. 1951–1957 között az Iparművészeti Főiskolán tanult, Kaesz Gyula tanítványa volt. 1957-től a Faipari Gyártástervező és Szerkesztő Iroda munkatársa. 1985-től az Alföldi, majd a Szekszárdi Bútorgyár tervezője, de más cégeknek is dolgozik (Miskolci Bútoripari Vállalat, Cardo, Lőrinci Ülőbútor Könnyűipari Termelő Szövetkezet, Szék- és Kárpitosipari Vállalat). Megrendelésre és kiállításokra tervez vendégházakat, ülőbútorokat, szekrénysorokat, teljes lakó-, háló- és dolgozószobákat. 1981-ben a Zala Bútorgyár lakó- és hálószobáit tervezi. Ezenkívül az egyedi ülő- és fekvőbútorok, Märklin-rendszerű és variabútorok, szériatervek is foglalkoztatták.

Háromszor nyerte el az „Év Legszebb Terméke” címet. 1968-ban a Budapesti Nemzetközi Vásár vásárdíját, 1970-ben Munkácsy-díjat kapott. Válogatott csoportos kiállításai: Művész az iparban (1964. Budapest), Korszerű Otthon (1966. Pécs), Otthon ’67 (1967), II. Iparművészeti Kiállítás (1968. Debrecen), Művész az iparban (1970. Budapest).

Teljes belső tervezései: a győri és a veszprémi Megyei Könyvtár (1967), a Domus Áruház belső terei (1972–1977), a „Szeged”, „Lilla”, „Avas”, „Cardo ’69” hálószoba, a „Cardo ’70” lakószoba.

Belsőépítész
(Kadarkút, 1926. március 6. - Budapest, 1985. február 22.)

Elemi iskolai tanulmányait Kadarkúton végezte el. Építészeti tanulmányait a budapesti Iparművészeti Főiskolán folytatta, ahol Boross Miklós, Kaesz Gyula, Kozma Miklós, Gádoros Lajos és Miháltz Pál tanítványaként belsőépítész oklevelet szerzett 1952-ben. Ezt követően a Középülettervező Vállalat belsőépítész tervezője. 1969-től műteremvezető, haláláig a vállalatnál dolgozott. Elsősorban Szállodák és nagyberuházások belső terveit készítette, de dán és szovjet házgyári lakások berendezéséhez is készített terveket, valamint étkezőgarnitúrákat is tervezett. Középületek és nívós vendéglátóipari létesítmények belsőépítészeti tervezését végezte, de kiállítási installációkkal is foglalkozott. 1956–1981 között bútorokat tervezett az Iparművészeti Vállalat részére. 1967–1973 között több külföldi magyar kiállítás installációját készítette el Moszkvában, Göteborgban, Stockholmban, Bukaresten, Rigában, Oslónan és Helsinkiben.

Főbb belsőépítészeti művei: az egri Gárdonyi Géza színház (1967), a budapesti karmelita kolostor (1973), a budapesti Kortárs Művészeti Múzeum (1974), a hévizi Hotel Termál szálloda (1976), a budapesti Várszínház (1978), a budapesti Fortuna Söröző (1978), az 1999-ben leégett budapesti Sportcsarnok (1981), valamint a Miskolci Sportcsarnok, Budapesten a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum, a Hilton Szálloda, az Ybl Múzeum Ifjúsági Parkja, a budai Várszínház és a budai Sándor-palota.

Műveit a Magyar Építőművészet és a Műszaki Tervezés c. folyóiratokban ismertette. Az 1954-től meghirdetett bútorpályázatokon több első és második díjat kapott. 1973-ban az Országos bútorpályázat I. díját nyerte el. Megvalósult terveit 1968-ban, 1974-ben, 1975-ben és 1977-ben Építészeti Nívódíjjal jutalmazták. 1976-ban Munkácsy-díjat kapott.

Répay LajosGyógyszerész, numizmatikai-, néprajzi-, gyógyszerészettörténeti-, helytörténeti- és művészettörténeti szakíró, Kadarkút és a környező helységek helytörténeti kutatója, emléktárgyainak gyűjtője

(Alsónémeti, 1901. december 7. - Kadarkút, 1975. szeptember 22.)

Az Ung megyei Alsónémetiben született, édesapja általános iskolai tanító volt. Az elemi iskolai tanulmányait szülőhelyén Alsónémetiben, majd Ungváron végezte, gimnáziumi tanulmányait Munká-cson folytatta. Gyógyszerész-gyakornoki éveit Beregszászon végezte 1920–1923 között, majd 1925. június 19-én a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen gyógyszerészdiplomát szerzett.

1925–1932 között Nagyszőlősőn, 1932–1933 között Huszton és Munkácson dolgozott beosztott gyógyszerészként. Közben 1927-ben Pozsonyban cseh nyelven tirocinális (gyakornoki) vizsgát tett. 1932–1933-ban Huszton, 1935–1938 között a Bihar megyei Nagyrábén bérelte a ”Jóremény”-hez címzett gyógyszertárat. 1938-ban megvásárolta a szomajomi (ma kaposfői) ”Szent Vendel”-hez címzett gyógyszertárat, amelyet – katonai szolgálatának és négy évig tartó hadifogságának megszakításával – az államosításáig, 1950-ig vezetett. 1951-től beosztott gyógyszerészként Nagyatádon dolgozott, majd 1952-től 1968-ban történt nyugdíjba vonulásáig vezette a kadarkúti ”Őrangyal” gyógyszertárat.

Tagja volt a Somogy Megyei Hazafias Népfront történelmi és honismereti bizottságának, és a Gyógyszerésztörténeti Társaságnak. Gyógyszerészettörténeti munkássága főleg a hazai gyógyszeré-szettörténet hiányos foltjait egészítette ki értékes kutatásaival. Ezzel kapcsolatos tanulmányai az Acta Pharmaceutica Hungarica, Gyógyszerészet, Gyógyszerésztörténeti Diárium, Somogyi Múzeumok Közleményei, Somogy Megyei Gyógyszerészeti Társaság Híradója című kiadványokban jelentek meg.

A gyógyszerészettörténet terén kifejtett munkásságát a Magyar Gyógyszerészeti Társaság Ernyey József-emlékéremmel ismerte el, amelyet 1974-ben a Magyar Tudományos Akadémián a VI. Magyar Gyógyszerésztudományi Kongresszuson a társaság elnökétől, dr. Clauder Ottó egyetemi tanártól vett át.

Kadarkút régészeti, helytörténeti és néprajzi emlékeit gyűjtötte, amelyekből Kadarkúton 1963-ban országos hírű pénztörténeti, 1964-ben néprajzi, 1965-ben pásztortörténeti, 1967-ben helytörténeti és 1970-ben népművészeti kiállításokat rendezett. Helytörténeti kutatásainak eredményeként 1960-ban fedezte fel a somogyszentimrei kelta földvárat, amelynek kormeghatározását és feltérképezését segítségével végezte Nováki Balázs, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze. 1964-ben mamutmaradványokat talált egy somogyszentimrei vízmosásban.

Az Idős Kapoli Antal Művelődési Ház építésének egyik kezdeményezője, az építést felügyelő bizottság egyik vezetője volt. Részt vett Kadarkút helyneveinek gyűjtésében Fábiánné Zsobrák Piroska kadarkúti tanárnővel, az általuk összegyűjtött kadarkúti helynevek Végh József „Somogy megye földrajzi nevei” című, 1974-ben kiadott könyvében jelentek meg. Honismereti- és helytörténeti munkásságának elismeréseként

1999-ben Pro Urbe Posztumusz díjat kapott Kadarkút nagyközségtől.

Gyógyszerész

(Kaposfő, 1940. július 5. - Kadarkút, 2018. december 22.)

1940-ben született Kaposfőn, gyógyszerész szülők gyermekeként. A család tulajdonában lévő kaposfői gyógyszertár államosítása után édesapját Nagyatádra helyezték beosztott gyógyszerésznek. 1952-ben került a család Kadarkútra. Itt fejezte be az általános iskolát. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban lettet érettségije után két évvel felvételt nyert a Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerészeti Karára, ahol 1965-ben kapta meg a diplomát. 1969-ig Kaposváron, Balatonbogláron, Nagyberkiben, majd ismét Kaposváron dolgozott. Édesapja nyugdíjazása után került vissza Kadarkútra a gyógyszertár vezető gyógyszerészének, melyet a privatizáció idején megvásárolt.

Hobbija a fafaragás, intarziakészítés és a régi bútorok restaurálása. Szenvedélyesen gyűjtötte és restaurálta a régi bútorokat, nevéhez fűződik többek közt a pécsi Szerecsen patika bútorzatának restaurálása is. Édesapja munkássága folytatásaként ő is mindent gyűjtött, ami érték, hogy az megmaradhasson az utókor számára is. Fontosnak tartotta édesapja hagyatékának méltó rendezését.

Édesapjával, Répay Lajossal együtt mamutmaradványokra leltek a Kadarkút somogyszentimrei vízmosásban.

A művészeti alapon keresztül restaurálta a kaposvári sétálóutcán álló Arany Oroszlán Patikát, a pécsi Irgalmas Rendi és a pécsi belvárosban található Szerecsen Patikát, a mohácsi II. Lajos Biedermayer, a balatonfüredi Jókai villa egy-egy darabját, valamint a Badacsonyi Szegedi Róza ház darabjait.

A Mike község határában található halastó mellett álló Somsics Mauzóleum állagmegóvása érdekében végzett munkáját Podmaniczky éremmel ismerték el. A kadarkúti patika melletti telken áll egy a visnyei szőlőhegyről általa áttelepített parasztház. A korábbi tulajdonos elmondása szerint egykoron ebben az épületben ünnepelték a jobbágyfelszabadítást.

Kadarkút Önkormányzatának támogatásával Puskás Béla az ő kezdeményezésére készítette el 2005-ben Kadarkút monográfiáját, melyből részletesen megismerhető városunk története.

Stadler JózsefSzobrász

(Sörnyepuszta, 1910. március 22. - Kaposvár, 1987. július 26.)

Kőműves szakmát tanult, majd 18 éves korában Dombóváron Fetter Károly szobrásznál tanulta meg a gipszöntést. Budapesten egy gipszszobrász cégnél vállalt munkát, közben képezte magát. 1933-ban hazatért Kadarkútra, ahol kőművesként dolgozott. A felszabadulás után volt kiskereskedő, majd a Somogy megyei Tanács kereskedelmi osztályán, ezt követően a kaposvári MESZÖV-nél dolgozott, végül a kadarkúti ÁFÉSZ osztályvezetője volt nyugdíjazásáig.

Szobrászati munkáját Budapesten Fetter Károly, Kadarkúton Jálics Ernő segítette. Jálicstól tanulta meg a plasztikai, stilizálást, a római Collegium Hungaricum szellemében. Java szobrai, melyek portrémintázásra korlátozódtak, a római iskola perifériájába vehetők. Műveivel több kiállításon vett részt. Először 1944-ben vett részt Győrben a Dunántúli Tárlaton szerepelt, a kiállításon elfogadott 67 művész 188 munkája közül a fiáról készített szoborportréja nyerte el az első díjat. A kiállításra készített prospektus 17 képe közül négy kép a Stadler József által kiállított műveket ábrázolta. Ezt követően számos csoportos kiállításon szerepelt. 1972-ben a Somogyi Művészeti Szemle c. kiállításon ezüst fokozatot nyert. 1972 májusában az Országos Nyugdíjas Képzőművészeti Kiállításon három munkával vett részt.

Köztéri művei: id. Kapoly Antal (Kadarkút, Művelődési Ház), Tóth Lajos (Kaposvár, Tóth L. Általános Iskola), Kodály Zoltán (Kaposvár, Megyei Könyvtár), Vikár Béla (Kaposvár, Megyei Könyvtár), Gönczy Ferenc (Kaposvár, Rippl-Rónai József Múzeum), Petőfi Sándor (Toponár, Általános Iskola)

dr. Stadler JózsefÉpítészmérnök, városépítészeti szakíró

(Kadarkút, 1935. október 19. - Kaposvár, 2013. május 17.)

Apja az amatőrszobrász kadarkúti Stadler József. Általános iskolai tanulmányait Kadarkúton, középiskolai tanulmányait a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban végezte. 1954–1960 között az Építészeti és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán tanult, majd 1972–1973 között a Budapesti Műszaki Egyetemen. Építészmérnöki és városépítési szakmérnöki diplomákat, 1980-ban pedig a városrekonstrukció témakörében műszaki doktorátust szerzett.

1961-től a Somogy Megyei Építőipari Vállalat és tervezőintézetek építész-tervezője, fő tevékenysége városrendezési tervek készítése. Főbb tervezései: a barcsi, a kaposvári városközpont, a kaposvári Toldi úti lakótelep, a siófoki Hegyi lakótelep, valamint siófoki, balatonföldvári, boglárlellei, fonyódligeti, harkályi és kaposvári üdülőépületek, lakóházak. Kadarkút rendezési tervét 2004–2005-ben készítette el.

Városépítészeti írásai a ”Városépítés”, a ”Műemlékvédelem” és a ”Somogy” című folyóiratokban jelentek meg, ”Az aprófalvas településhálózat problematikája” című tanulmányát 1987-ben Zalaegerszegen adták ki.

1985-ben a Somogy Megyei Tanács alkotói díját, 1990-ben Alpár Ignác-érmet; ”Hild József-érmet” kapott, és 1990-ben ”Az év lakóháza” cínű pályázat díjnyertese. 2003-ban ”Kaposvár Városért” címet, 2005-ben ”Somogy Környezetvédelméért Díjat” kapott.

(Magyarlukafa, 1958. január 4. - Kadarkút, 2020. december 6.)

8 éves koráig Magyarlukafán lakott szüleivel. 1966-ban költözött a család Kadarkútra, arra a helyre, ahol az arborétum található. Kaposváron ipari iskolában ács szakmunkás bizonyítványt szerzett. A fa szeretete már ekkor is magával ragadta.

1981-ben katonai szolgálatra hívták. Katonaévei alatt a határőrségnél szolgált Körmenden. Ebben az időben akadt kezébe az "Arborétumok Vas megyében" című könyv. E könyv hatására fogalmazódott meg benne egy saját arborétum létrehozásának gondolata.

Leszerelése után kereste fel a szombathelyi Kámoni arborétumot, ahonnét első növényeit összegyűjtötte. 1984-ig még többször visszatért, és mindig gazdag gyűjteménnyel tért haza. A másik nagy lökést a "Kertészet Szőlészet" című szaklapban olvasható „Ha Kicsi a Kerted” című cikk adta, Dr Barabics Elemér soproni növénynemesítő tollából. A professzor urat több alkalommal felkereste, tőle is sok növényt kapott. 1991-ben részt vett a Sevillai Világkiállításon a Magyar Pavilonnál.

2000-ben a Duna Dráva Nemzeti Park kezdeményezésére védetté nyilvánították az arborétumot, amelyben ekkor már igen sok ritkaságnak számító védett növény volt látható. Növényeket azóta is rendszeresen kap más növénygyűjteményekből. Az arborétumot a Soroksári arborétum, a Budapesti Füvészkert, a Pécsi Botanikus Kert, a szombathelyi Kámoni Arborétum, valamint magánszemélyek is támogatják.

2004-ben sikeresen pályázottt egy közösségi hely kialakítására, továbbá egy faragott arborétumot jelölő táblát helyezett el az út mellett. 2009-től tagja a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek szövetségének.

Az arborétum honlapja:
www.kadarkut.hu/szabadkaiarboretum

Varga JánosFaragóművész

(Görgeteg, 1888. május 14. - Kadarkút, 1981. július 23.)

11 gyermekes családban született, apja Varga István 22 évig szolgált pásztorként Lábodon. Anyja Molnár Katalin vallásos, köztiszteletben álló „könyves és gyógyító asszony” volt. Amikor 1–2 éves, apja a horvátországi Csömörice, majd Bazia-pusztára szegődik cselédnek. Itt kezdte el általános iskolai tanulmányait, de mindössze 5 hónapot járt horvát nyelvű iskolába, mert apja – ne-hogy gyermekei „elhorvátosodjanak” – Bodvicára szegődött. Varga János itt folytatta általános iskolai tanulmányait, közben apja mellett pásztorkodott, 10 évesen már ő maga is kanász-, majd juhászbojtár az egyik uraságnál. később Görgetegen, Kuntelepen, Kopaszhegyen élt. 1909-ben bevonult katonának a 10. huszárezredbe. 1912. április 24-től 1914. április 24-ig gr. Széchenyi Aladár rinyatamási gazdaságában kocsis. Az első világháborúban ismét a 10. huszárezredben szolgált, az orosz, a szerb, majd az olasz hadszíntéren harcolt, vitézségéért Károly-csapatkereszttel tüntették ki. 1918–1921 között Fekete Ernő Koplalópusztai bérgazdaságában számadó juhász, 1922–1928 között a MIR Cseberki Gazdasági Kerületében juhász. 1931-ben költözött a Körmend-pusztán épült árendás házába, ahol földműveléssel és állattartással foglalkozott. Élete végéig itt élt szerény körülmények között.

A fafaragást gyermekkorában, 10 évesen kezdte. Mikor Bodvicán a a szüleivel rokonságban lévő id. Kapoli Antal (eredeti nevén Varga Antal) pásztorbotját egy látogatása után náluk felejtette, a gyermek Varga János azt lemásolta, amely olyan pontos másolatra sikerült, hogy – a később botjáért visszatérő – id Kapoli Antal is csak a faragás frissességéből tudta sajátjától megkülönböztetni. Ezt követően tanulta meg a Kapoli-stílusú fafaragást, és élete végéig Kapoli formavilágát követte. Birkajelölőket, kapanyelet, viráglétrákat készített. Később nemcsak botot, hanem gyufatartót, kazettákat, tükröst, kendőtartót, sétabotokat, pipaszárat, ostornyelet, szarusótartót farag, de széktámlákat, rövid- és hosszufuruglákat is készített. Faragóművészetében a környezetét benépesítő növényvilág (tölgyfa, lukácsvirág, szalmarózsa, gyorgyina) és a pásztorélet világa (kutya, kosok, madarak, pásztorok) jelenik meg. Tárgyait János leggyakrabban domború faragással készítette, de spanyolozást és karcolást is alkalmazott.

1960-ban felvételét kérte a Népművészek Kisipari Termelőszövetkezetbe, de azt vallásossága miatt 1961-ben elutasították. Fafaragó-művészetét 1967-ben az id. Kapoli Antal Országos Faragó Pályázaton nívódíjjal, majd ugyanebben az évben a Népművészet Mestere címmel ismerték el.

Faragásai legnagyobbrészt magángyűjteményekbe kerültek, de található belőlük az Esztergomi Keresztény Múzeumban, a Veszprémi Érsekség gyűjteményében, a Népművészeti Múzeumban, vala-mint a Vatikáni Múzeumban is, mivel 1962-ben Klempa Sándor veszprémi püspök a II. Vatikáni zsinaton VI. Pál pápának ajándékozott egy Varga-faragványt.

Katona

(Szabás, 1827. április 24. - Kadarkút, 1888. május 5.)

A Komárom megyei eredetű vasdinnyei nemesi család 1698-tól birtokolt somogyi helységeket. Szülei, Vasdényey József (*1781) és Spissich Teréz (*1791) Kadarkút és Kenéz birtokosai voltak.
1848. december 16-tól részt vett a szabadságharcban, a Somogy megyei újoncokból toborzott 61. honvédzászlóalja kötelékében, ahol 1849. március 1-től honvéd hadnaggyá léptették elő. Zászlóaljával harcolt Perczel Mór seregében a téli hadjáratban, Aulich Lajos tábornok parancsnoksága alatt a II. hadtestben tavaszi hadjáratban és Budavár ostromában. 1849. július 7-től honvéd főhadnagy. Részt vett a nyári hadjáratban Asbóth ezredes hadtestében, majd az augusztusi haderőösszpontosítás idején honvédzászlóaljával a Klapka György tábornok parancsnoksága alatt lévő komáromi vár védelmére maradt vissza. A szabadságharc bukásakor unokatestvérével, a 46. honvédzászlóaljban főhadnagyként szolgáló Vasdényey Kálmánnal együtt a komáromi várőrséggel teszi le a fegyvert, így menlevelet kapott, és mentesült a megtorlástól.

1867-től a Somogy megyei Honvédegylet tagja. 1888. május 7-én temették el a kadarkúti (hódosi) temetőben, ahol síremléke ma is megtalálható.